Lővér Fürdő - Csík Frerenc Uszoda

Az uszoda és a hozzá kapcsolódó strand nagyszerű kikapcsolódást jelent az egész családnak.
A jelenlegi nevén Soproni Vízmű Zrt. 2002-től üzemelteti ismét a Lővér Fürdő - Fedett Uszodát.
2004. június 06-án a Fedett uszoda felvette Csik Ferenc 1936-os olimpiai bajnok úszó nevét.
A soproni uszodában évről-évre megrendezésre kerül a Csik Ferenc Emlékverseny, mely 2015-ben 37. alkalommal biztosított az úszók számára lehetőséget a versenyzésre.
Az uszoda és a hozzá kapcsolódó strand medencéi korszerű vízforgató berendezéssel rendelkeznek. Ezek közül kiemelhető a fedett tanmedence, melynek megfelelő vízminőségét UV sugárzó berendezés is segíti, valamint a szabadtéri pancsoló medence, melynek fürdővízét napenergiával sikerrel fűtjük.
2009-ben a Lővér fürdő területén 2 db új szabadtéri medence, ill. 4 db új csúszda épült. A beruházás eredményességét az ugrásszerűen megnövekedett vendéglétszám, valamint vendégeink elégedettsége tükrözi.
A közérzetjavító beruházások mellett technológiai fejlesztésekre is sor került. 2010-ben a Csik Ferenc uszodában az elavult gázkazánokat korszerű kondenzációs kazánokkal váltottuk ki. Emellett további energiafelhasználás csökkentést eredményező felújításokra is sor került. Folyamatosan cseréljük az épületek nyílászáróit, a túlzott energiát felhasználó, alacsony hatásfokú gépészeti berendezéseinket.
2010-ben korszerűbb, nagyobb befogadóképességű finn szauna, ill. újdonságként aroma-, ill. fényterápiás szauna épült. A beruházás 2011-ben rozsdamentes acél, feszített víztükrű merülőmedencével egészült ki, mely tovább növelte a szauna népszerűségét.
Az üzemeltető Soproni Vízmű Zrt. lehetőségeihez mérten jelenleg is közreműködik a strandfürdő és uszoda fejlesztését szolgáló előkészítő feladatokban, azonban ezek tényleges megvalósítására önerőből nincsen lehetősége.