Hotel2 > Szállás > Ajánlott szálláshelyei és úti célok

Kecskeméti Fürdő

Kecskemét, Csabay Géza körút Térképen
A Kecskeméti Fürdő 2800 négyzetméter fedett vízfelülettel rendelkező versenyuszoda, élményfürdő, valamint wellness és regionális gyógyfürdő, melyhez étterem is tartozik.

A versenyuszoda:
A Fürdőben a versenyuszoda területén egy 10 pályás 50 méteres, valamint egy 6 pályás 25 méteres úszómedence található, melyek kiváló edzés- és verseny helyszínek mind az amatőr, mind a profi úszók számára. A két úszómedence között lévő tanmedence elsősorban az óvodás, valamint a kisiskolás korú gyerekek úszásoktatásának a helyszíne. Az 50 méteres medence országos és nemzetközi vízilabda mérkőzések, úszóversenyek, valamint más nagyszabású rendezvények (például játékos vetélkedők) lebonyolítására is tökéletes helyszín. A korszerű felszereltséggel ellátott nagymedence mozgatható fallal rendelkezik, amelynek segítségével két 25 m-es medence választható le. A víz hőmérséklete úszásra ideális, 26-28 °C, mélysége 2,20 méter.

Az élményfürdő:
Az élményfürdőben többek között hullámmedence, kalandmedence, sodrófolyosó, jakuzzi, csúszdák, gyermek pancsolók, ugrószikla, és karibi terasz szórakoztatja a vendégeket. A medencék között találunk bel- és kültéri medencéket, amelyekben egész nap különböző élményelemek kényeztetik vendégeinket. A gyerekek a játékos állatfigurákkal és kisebb csúszdákkal ellátott medencékben pancsolhatnak, melyek mélysége és hőfoka ideális számukra. A 12 méteres magasságból induló csúszdák is önfeledt szórakozást ígérnek a gyerekek és felnőttek számára egyaránt.

A termál medencék:
Az idősebb korosztály körében nagyon kedveltek termál medencéink, melyek nem csak kellemes baráti beszélgetések, hanem a gyógyulás helyszínei is. A Kecskeméti Fürdő bel- és kültéri termál medencéiben ugyanis nem egyszerű termál-, hanem minősített gyógyvíz található, melynek elnevezése Hírös Gyógyvíz. Alkalmas többek között kopásos jellegű ízületi és gerincbetegségek kezelésére, izomfájdalmak, idült ideggyulladások enyhítésére, balesetek, sérülések, ortopédiai műtétek utókezelése. A medencék hőfoka kellemes, 34-38 °C.

A szaunavilág:
Szaunavilágunkban minden típusú szaunát megtalálnak a szaunázásra, relaxálásra, pihenésre vágyó vendégeink. Összesen három finn -, és két infraszauna, aroma- valamint gőzkabin, jégkamra, tepidárium és Himalája sószoba található ezen a részlegen. Vendégeink rendszeres szaunaprogramokon vehetnek részt, melyek nem csak tökéletesen ellazítják és relaxálják őket, hanem felejthetetlen élményt is nyújtanak.

Wellness és gyógyászati részleg:
Gyógyászati részlegünkön a szakorvosi vizsgálatot követően egyénre szabott terápiatervet dolgozunk ki, mely alapján többek között komplex masszázs, hidro - és balneoterápiás kúrát kínálunk vendégeinknek. A gyógyulásra a kiváló szakemberek, képzett orvosok, gyógytornászok, fizikoterapeuták és gyógymasszőrök, valamint az egyedi összetételű gyógyvíz nyújt garanciát. Wellness részlegünkön kipróbálhat sport -, pihentető-, relaxáló - , és gyógy masszázsokat is.

Az Aqua Étterem:
A Fürdőben található Aqua étterem exkluzív, kellemes, letisztult formavilágával várja kedves vendégeit. A 70 fő befogadására alkalmas étterem a’la carte ajánlatában megtalálhatóak a magyaros ízek, a vegetáriánus és kímélő ételek, valamint a legkedveltebb étkek a világ számos pontjáról. A Fürdőn belül található gyorsétterem nagyon praktikus, hiszen vendégeinknek nem kell a vizes fürdőruhájukat szárazra cserélni egy finom fogás elfogyasztásához. A gyorsétterem kínálatában rendszeresen megtalálható a népszerű bolognai spagetti, a sült krumpli csirkemellel, a mozarellás csirke, a gyros, a pizza, a grill zöldségek, a tyúkhúsleves, vagy a bableves.

A Kecskeméti Fürdő termálmedencéiben található gyógyhatású víz elnevezése Hírös Gyógyvíz. Alkalmas többek között kopásos jellegű ízületi és gerincbetegségek kezelésére, izomfájdalmak, idült ideggyulladások enyhítésére, balesetek, sérülések, ortopédiai műtétek utókezelése.