Hotel2 > Szállás > Ajánlott szálláshelyei és úti célok

Bihar Termálliget Strand és Termálfürdő

A város legnagyobb attrakciója azonban a minősített gyógyvízzel rendelkező, mindhárom generáció számára élménydús kikapcsolódást biztosító Bihar Termálliget Strand- és Termálfürdő.

A napjainkra hivatalosan is gyógyvizűként elismert fürdő első medencéje 1927-ben épült az akkori „leventeház” – ma már Nadányi Zoltán Művelődési Központ – kiegészítéseként. Az 1960-70-es években két új medencével bővült a fürdő. A langyos vizű, befelé mélyülő „leventemedence” mellett már egy gyógyvizes ülő- és pihenő medencével, valamint egy gyermekmedencével is gazdagodott strandfürdő kínálata.

1995-ben a strand területe kiegészült az uszoda impozáns épületével, melyben egy 25 méteres forgatott vizű medencével, egy fedett, gyógyvizes ülő- és pihenő medencével, finnrelax szaunával, álló- és fekvőszoláriummal, gyógy- és frissítő masszázzsal várjuk az ideérkezőket.

2001-ben az üzemeltető, azaz a Herpály-Team Építőipari és Szolgáltató Kft. felújítatta az egykori “leventemedencét” és környezetét, új büfé és pénztár is épült a gyógyvíz áldásos hatásait élvezők kényelme érdekében.

Egy 2009-es, az Észak-alföldi Regionális Operatív Program keretében megvalósuló pályázat eredményeként öt új medence épült, jelentősen megváltozott a fürdő környezete, és számos új szolgáltatással gazdagodott a gyógyvizű fürdő. Mindezek hatására kialakult az intézmény új arculata, létrejött gyógyvizet, a szórakozás és a sportolás lehetőségeit egyaránt kínáló Bihar Termálliget.

A Bihar Termálliget minősített gyógyvizű fürdő. A közeli Népligetben található az a gyógyvizes kút, melyből a 63 C fokos, védett vízzáró rétegekből származó hévíz folyik, és amelyet a Népjóléti Minisztérium Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatósága 1997-ben nyilvánított gyógyvízzé. Termálvizünk gyógyhatását a Hajdú Bihar megyei Önkormányzat Kenézy Kórház Rendelőintézetének Reumatológiai Osztálya, a DOTE Társadalomorvostani Intézete és a Gróf Tisza István Kórház együttesen elvégzett vizsgálata igazolta. A vizsgálatok alapján az itt található nátriumos, hidrogénkarbonátos, metakovasavas gyógyvíz elsősorban degeneratív mozgásszervi betegségek esetén jótékony hatású.

Aquafitness
Új szolgáltatásunk, az aquafitness, egyesíti a víz jótékony hatásait a benne végzett mozgás élvezetével. A víz felhajtóereje megtartja a súly nagy részét, így a láb és a gerinc könnyebben és szabadabban mozog, nem terhelődik a gyakorlatok végrehajtása közben. A vízben végzett mozgás áthangol testileg és lelkileg, így könnyebb feldolgozni a mindennapi stresszt.

Víz alatti csoportos gyógytorna
Víz alatti gyógytornánkat elsősorban a gerinc-, váll-, a csípő- és a térdízületi kopásos megbetegedésekben, csontritkulásos gerincfájdalomban szenvedő vendégeinknek ajánljuk, mivel a víz alatt végzett tornagyakorlatok kevésbé terhelik a szervezetet, könnyebben elvégezhetőek és a sérülés veszélye is minimális. A torna kis csoportokban, szakképzett gyógytornász irányításával zajlik.

Gyógy- és frissítő masszázs
A gyógymasszázs az emberiség ősi gyógyító eljárása. Rendszeresen végzett kezelésekkel elérhető, hogy az izomzat állapota helyreálljon, az ízületek ismét rendeltetésszerűen működjenek.

Finnrelax szauna
A finn szaunánk egy gyantamentes fenyőből álló helyiség, melyet vulkanikus kőzet izzításával 80-110 C fokra fűthetünk fel. A finn szaunánk egy gyantamentes fenyőből álló helyiség, melyet vulkanikus kőzet izzításával 80-110 C fokra fűthetünk fel. Egészségünknek és immunrendszerünknek kifejezetten jót tesz a forró szauna és a hideg zuhany kombinálása. Testhőmérsékletük e fajta megnövelésével megelőzzük a betegségeket, szó szerint kiizzadjuk a káros anyagokat.

Kültéri fitnesz sarok
A kültéri fitnesz eszközeink egész Európában újdonságnak számítanak és nagy népszerűségnek örvendenek, mivel egy olyan közönséget vonzanak, akik már kinőttek a játszóterek használatából.
Az eszközöket úgy állítottuk össze, hogy azok nők és férfiak számára egyaránt élvezhetőek legyenek.

Kicsik és nagyok játszótere
A fejlesztés hatására létrejött, EU-s szabványoknak megfelelő játékelemekkel gazdagított játszóterünkön a legkisebbektől a már egészen nagyokig mindenki megtalálja a mozgásigényének megfelelő kikapcsolódást.

Masszázs
Túlhajszolt, megfáradt testünknek, sportban edzett izomzatunknak manapság elengedhetetlen szükséglete a masszázs. Az izmokat, a bőrt, a vérkeringést frissíti fel és az idegrendszerre is csodálatosan hat. A masszázs aktiválja a vegetatív idegrendszert, feloldja az izmok akaratlan feszülését, lehetővé teszi a normális szívritmus, vérnyomás és keringés helyreállását, enyhíti a stressz hatásait.