Hotel2 > Szállás > Ajánlott szálláshelyei és úti célok

Kunszentmiklósi Strandfürdő

Kunszentmiklós, Szent Erzsébet tér Térképen
Kunszentmiklóson hosszú idő után, 1999-ben felújításra került a városi strandfürdő, amely közvetlenül a sportcsarnok mögött található.

A földrajzi adottságokból adódóan Kunszentmiklóson is nagy eséllyel reménykedhettünk egy gyógyvizes réteg megtalálásában. A termálkút fúrásának befejezése után a szivattyú által felszínre hozott termálvíz gazdag volt ásványi anyagokban. A fürdő megnyitását követően ennek hatására megkezdődött a termálvíz hatásainak vizsgálata önkéntesek és orvosi segítséggel. A vizsgálatok eredményei alapján 2001. márciusában gyógyvízzé minősítették a mélyfúrású kutunk termálvizét, amit e dátumtól kezdve Szentmiklósi Gyógyvíznek nevezhetünk. A fürdő minden év május 1-től fogadja vendégeit, mely aktív, egészséges kikapcsolódási lehetőséget biztosít minden korosztály számára. A napfényt kedvelők és barnulni vágyók kifeküdhetnek medencék környékére, ahol napozóágyak szolgálják kényelmüket, és fás – parkos – virágos zöld terület áll azok rendelkezésére is, akik az árnyékban kívánnak pihenni. Az 525 méter talpmélységű kút vizének hőmérséklete 36 °C.

Az 1999-ben felújított fürdőben jelenleg 3 medence működik:
Termál medence
A termál medence vizét az 525 méter mélyre fúrt kút táplálja, melynek hőmérséklete 36 °C. A víz minőségét a bevizsgálás után 2001. márciusában gyógyvízzé minősítették, amit e dátumtól kezdve Szentmiklósi Gyógyvíznek nevezhetünk. A fürdő minden év május 1-től fogadja vendégeit, mely aktív, egészséges kikapcsolódási lehetőséget biztosít minden korosztály számára.

Tanmedence
A tanmedence 33 m-es feszített víztükrű, korszerű vízforgatásos rendszerrel ellátott úszásra alkalmas tanmedence. A víz minőségét és tisztaságát állandóan mérjük és ellenőrizzük. A víz hőmérséklete 25-26°C, mélysége 105 illetve 140 cm. Bólyákkal leválasztott úszósávval, és a gyermekek részére óriás vízicsúszda teszi élményekben gazdaggá a fürdőzésüket. A tanmedence kiválóan alkalmas úszásoktatásra, búvártanfolyamok lebonyolítására.

Gyermek-pancsoló
A fürdőhöz tartozik egy harmadik, kisebb méretű gyermek-pancsoló medence, méret 4 X 3 méter, mélysége 40 cm. A fürdő területén található még egy óriás homokozóval, csúszdával, mászókával, hintákkal felszerelt játszótér.

Egyéb lehetőségek
Műfüves labdarúgópálya

A 2006-ban épült műfüves pálya biztosítja a lehetőséget azok számára, akik a strandolás mellett sportolni is szeretnének. A pálya 20 x 40 m-es UEFA, FIFA szabvány szerint került megépítésre, körülötte 5 m magas labdafogó hálóval. Többfunkciós, palánkos vagy vonalas játéklehetőség, 5 x 2-es, 3 x 2-es és 2 x 1 m-es igény szerinti kapukkal. A pálya világítását 14 magasságból ideális fényszórással és fényerősséggel oldottuk meg.

Strandröplabda
Ha a nyaralás vagy a hétvégi strandolás közben sem szeretnél lemondani a testedzésről, és ráadásul jobban szereted a csapatjátékot, mint a magányos kocogást vagy úszást, akkor a strandröplabda igazán jó választás. Mivel említettük, csapatjátékról van szó, igazán jó szórakozást nyújt egy baráti társaságnak. A strandröplabda megmozgatja az egész testet (homokban nehezebb mozogni, mint szilárd talajon), fejleszti a reflexeket, a koordinációs készséget, hiszen folyton helyezkedni kell a pályán, hogy a labda ne érjen földet. Előnye még, hogy könnyen elsajátítható. Mindezek mellett remek megoldást jelent azoknak, akik szeretnének lebarnulni, de nem szívesen aszalódnak órákig a napon fekve. Ezt a fürdőruhában való mozgás tökéletesen helyettesíti. Ha már elegünk van a melegből és a fitnessből, akkor csak pár lépés és felfrissülhetünk a medencék hűs vizében. Felhevült testtel sose ugorjunk a vízbe; a másik jó tanács, hogy ne feledkezzünk meg a naptejről, mert az önfeledt sportolás közben szinte észrevétlenül leéghetünk.

Büfé
A vendégek ellátásáról büfé gondoskodik. A büfében hűtött üdítővel, hideg-meleg ételekkel, fagylalttal és jégkrémmel várjuk kedves vendégeinket.